Mit szólnál, ha a szüleid meghívnának egy jó kis vasárnapi ebédre, majd sejtelmesen mosolyogva azt mondanák, hogy nagy hírük van a számotokra ( jönnek a tesóid is) Pontosan ez történt azzal az angol újságírónővel, akinek a cikkét mostanában olvastam.

A család szépen összegyűlt, a gyerekek meg elgondolni sem tudták, hogy mi az a nagy hír, ami miatt a szüleik ilyen titokzatosak. Velük sosem történik semmi. Tiszta unalom az életük. A legnagyobb izgalom az éltükben, ha néhány új virágot hoz a begónia.
A szülők az ebéd befejezése után bejelentették, hogy mostantól másképp szeretnének élni. Ezért aztán szépen eladják a családi házukat. Egy kisebb lakásba költöznek Londonba és vesznek egy hajót. Végre itt az ideje, hogy körülhajózzák a földet.
A gyerekek iszonyatos röhögésben törtek ki, mert azt hitték ez valami kis tréfa. Ám hamar kiderült, hogy nem az. A szülők tényleg eladták a házat, vettek egy hajót majd elindultak a világ körül.
Anyukájuk, akiről eddig el sem tudták képzelni, hogy kalandvágya meghaladhatja egy új süteményrecept kipróbálását kivirult. Apukájukat mintha kicserélték volna. Néha küldtek képeslapot vagy E-mailt egy-egy exotikus szigetről.És ha aggódtak is a gyerekek miatt ez nem nagyon látszott rajtuk.
Míg a gyerekek dolgoztak, a szülők boldogan vitorláztak a nagy vizeken.
És a gyerekek elgondolkodtak. Valahogy természetes volt, hogy a szüleik mindig ott vannak, lehet rájuk számítani, lehet tőlük kölcsönkérni. De hogy boldogok- e azt még sosem kérdezték.
A szülők 3 év múlva hazatértek. Újra süteményillat töltötte be a lakást. De a gyerekek már másként néztek a szüleikre. Valahogy észrevették, hogy ők is emberek és nem csak szülők. Nekik is vannak álmaik. Álmaik, amiket valóra váltottak.